CICANAPLÓ 2022. október 3-9.

Kedden az állatok világnapja alkalmából ismét a megyei könyvtár vendégei voltunk, két ovis csoportnak tartottunk cicás foglalkozást. Ezúttal Mulykó cicánkat vittük, aki a maga kb. 8 kilójával egy igazi dögönyözni való jószág. A gyerekek nagyon aranyosak voltak, és a cica is jól bírta a kiképzést, pedig ahogy címlapképünk is mutatja, volt, hogy egyszerre 7 kis kéz simogatta. 🙂 Köszönjük Balogh Móninak a sztárfotót, további képet itt.

Szintén kedden egy tüskevári ház udvarába „gazdájuk” bedobott három kiscicát. Mivel nem tudták megtartani őket, ők is nálunk kötöttek ki. Kb. 3 hónaposak, és tündéri kedvesek. Már fel is töltöttük őket a gazdikeresőbe.

Csütörtökön kaptunk egy csodaszép hamuszürke-fehér kiscicát Bárdudvarnokról. Nagyon csúnya a szeme, reméljük sikerül meggyógyítanunk. Vasárnap aztán a két testvére is csatlakozott hozzá, ők is hihetetlenül szépek. És sajnos teljesen vadak is, de talán még van esély megszelídíteni őket.

Szombaton gazdára talált három cicánk: Szofi, Mira (az augusztus végén egy falusi udvarról mentett trikolor kislány), és a Szegfű utcai fekete-fehér kislány. Visszatérő örökbefogadóink vitték el őket, és ahogy halljuk, remekül érzik magukat új otthonukban.

Szintén szombaton befogadtunk egy mamacicát 3 picivel, a kölykök csütörtökön születtek. Az anyukájuk épp egy kutyás ház udvarát választotta kicsinyei világra hozásához, de szerencsére a gazdi még a kutya előtt megtalálta és biztonságba helyezte őket. Most pedig a mi vendégszeretetünket élvezik.

Vasárnap egy újabb cicacsalád érkezett, ezúttal a Berzsenyi utcából, ahol a „kedves lakók” elpusztítással fenyegették őket. Gratulálunk… Épp aznap jött hozzánk egy család cicanézőbe, és annyira megtetszettek nekik a kölykök, hogy azonnal örökbe is fogadták mindkettőt. Mondjuk tényleg hihetetlen szép kis jószágok voltak, nem csoda, hogy azonnal megfőzték leendő gazdáikat. Már csak a harmadik testvérüket, egy kis vöröst kellene megfogni, mert ő nagyon magányos lehet most. Aki lát egy kb. 2 hónapos vörös kismacskát a Berzsenyi utca 22 hátsó udvarában, kérjük szóljon!

Már 38 örökbefogadásnál járunk idén!

Sajnos újabb cicával bővült az elveszett cicák albuma, sok megosztást kérünk neki!