CICANAPLÓ 2021. augusztus 16-22.

Kedd délelőtt valaki dobozostól bedobott egy hófehér lánycicát a menhelyre. Szó szerint bedobta, mert a doboz nem fért át a kapu alatt. De legalább olyan gondos volt, hogy kibélelte ruhákkal… Kb. 3 hónapos, csodaszép cicus buci fejjel és tömött bundával. Nagyon barátságos, ha ránézünk, már dorombol. Viszont süket, ami elég gyakori a fehér cicáknál. Feltöltöttük a gazdikeresőbe, de nem volt rá nagy tolongás, nyilván a süketsége miatt. Egyik önkéntesünk viszont annyira megszerette, hogy örökbefogadta. 🙂

Szerdán befogadtunk 4, kb. 1 hónapos kiscicát egy ipartelepről. A „főnök” etetett egy lánycicát, de persze az ivartalanítást már nem tartotta fontosnak. Érdekes elképzeléseik vannak egyeseknek az állatszeretetről és az állatvédelemről… Csakis azért nem nevezzük meg az illetőt, mert nem szeretnénk, hogy bajba kerüljön az az alkalmazottja, aki legalább próbált tenni valamit a cicákért. Borzasztó állapotban voltak a picik, aligha érték volna meg a másnapot. Jópár napig hordtuk őket állatorvoshoz, mostanra már összeszedték magukat és talán megmaradnak.

Csütörtökön pedig egy kb. 2 hónapos vörös kandúrt kaptunk Balatonlelléről. Az autók közt ugrált szegényke, csoda, hogy nem ütötték el. Csontsovány, a farka pedig törött, de a röntgen szerint már összeforrt, úgyhogy már így is marad. A szeme is csúnya, de amint meggyógyult, megy fel a gazdikeresőbe.

Cicáink különleges ajándékot kaptunk Keczeli Erzsébet természetgyógyásztól és a White Diamond Szolárium Stúdió munkatársaitól és vendégeitől, köszönet érte!

Címlapképünkön kis védenceink élvezik a nyári nap utolsó sugarait. 🙂