CICANAPLÓ 2020. október 12-18.

Pénteken gazdára talált a Teleki utcai fekete-fehér kislányunk. Tündéri cica volt, azonnal kiválasztották egymást új gazdáival. Hiányozni fog, de így legalább nem kell úgy almolnunk, hogy állandóan az ölünkben ül… 🙂
Szombaton behoztak egy kb. 10 hetes testvérpárt, akit egy toponári ház udvarában hagyott az anyukájuk. Mindketten különleges mintázatúak, a cirmos kisfiú, a vörös pedig kislány – ő egy igazi kuriózum, hiszen a vörös cicák jellemzően kandúrok, egész eddigi pályafutásunk során összesen csak két vörös lánycicával találkoztunk. Nagyon kedves, szelíd cicák, egész biztosan hamar gazdára fognak találni. Címlapképünkön ők láthatók.
A végére pedig egy technikai közlemény. Mivel már 100 fölé nőtt a Gazdát keresünk album képeinek száma, a könnyebb áttekinthetőség érdekében kénytelenek voltunk egy kis takarítást végrehajtani. Létrehoztunk egy Gazdát keresünk archív albumot, és áthelyeztük oda a régebben feltöltött cicákat. A Gazdát keresünk albumban csak azokat a cicákat hagytuk meg, akik vagy nálunk vannak vagy ha ideiglenes befogadónál, akkor nemrég kerültek feltöltésre. Egyúttal kérünk mindenkit, aki a gazdát keresünk vagy az archív albumban olyan cicát talál, aki nála volt, de már örökbe fogadták vagy esetleg ő maga fogadta örökbe, hogy írjon nekünk, és áthelyezzük a Gazdára talált cicák albumába. Sajnos nincs kapacitásunk rendszeresen végighívogatni mindenkit, és jó lenne, ha a gazdikereső albumban csak azok a cicák szerepelnének, akik valóban gazdára várnak még. Ha pedig valaki az archív albumban talál olyan cicát, aki még mindig gazdát keres, küldjön róla egy friss képet és újra feltöltjük. Köszönjük!