CICANAPLÓ 2019. július 1-7.

Nem ok nélkül csúsztunk meg ennyire az előző cicanapló kiadásával: a múlt héten végre folytatódott menhelyünk felújítása, szinte minden nap késő estig dolgoztunk.

Kőműves-vadászatunk végre sikerrel járt, és a héten elkezdtük a kerítésalap betonozását.

Egy kis glettelés után a hétvégén kifestettük a menhely épületének két szobáját. Köszönjük Évi, Kata, Géza és Zsolt segítségét.

Szombaton behoztak két kiscicát, akiket a Töröcskei kertbarátoknál dobtak be egy udvarra. Ez a városrész igen biztos cicautánpótlást jelent számunkra, arrafelé a jelek szerint az a divat, hogy a felesleges kismacskákat máshoz bedobálják. 8 hetesek lehetnek, a barnásfekete kislány, a cirmos kandúr, nagyon kedves kis jószágok. Címlapképünkön ők láthatók.

Vasárnap pedig a Csalogány utcából hoztak be egy vörös-fehér kiscicát. A testvére sajnos eltűnt, mielőtt befogadhattuk volna, aki tud róla, kérjük, szóljon. Cicáink nagyon finom konzerveket kaptak dr. Hős Ágotától és Feketéné Mimitől. Köszönet érte!