Visszahozták a múlt héten örökbeadott bányai cicákat, mert a két meglevő cica annyira megsértődött, hogy alig járnak haza. Szerencsére nem töltöttek sok időt nálunk a picik, szerdán ugyanis újra gazdára találtak, és mégpedig ismét együtt!

Már írtunk a kőművesünkkel való problémákról. Ismét hetek óta nem láttuk, és az ígérgetéseit megelégelve érzékeny búcsút vettünk tőle. Ha az ő tempójában folytatjuk az építkezést, még pár év alatt talán el is készültünk volna… Most próbálunk keresni nála korrektebb és megbízhatóbb szakembert, aki tud ilyet, szóljon bátran. Addig is saját magunk folytatjuk a belső munkákat, ennyivel is előrébb leszünk.

Kaptunk egy újabb fantasztikus cicakuckót Szemesiné Marikától. Köszönet érte!

A képen Vuk cicánk látható. Tavaly nyáron fogtuk be, akkor 2 hónapos lehetett. Nagyon zokon vette, hogy megfosztottuk a szabadságától, pedig ezzel alighanem az életét mentettük meg: idén kora tavasszal súlyos betegen láttuk viszont az egyik testvérét, akit annak idején nem tudtunk megfogni. Olyan gennyes tüdőgyulladása volt szegénykének, hogy már nem lehetett segíteni rajta. Az anyjukat is ismerjük, egy idős néni cicája, aki szorgalmasan gyártja az újabb és újabb csavargásra ítélt kismacskákat, mert a gazdája nem hajlandó ivartalaníttatni… Vuknak eltartott egy ideig, amíg legyőzte az embertől való ösztönös félelmét, csak az utóbbi néhány hónapban szelídült meg annyira, hogy meg lehessen simogatni. Nem csak a színe ilyen különleges, de a farka is: nem felfelé kukorítja, mint a legtöbb cica, hanem lefelé. Ja és legjobban az ablakban szereti, ha simogatják. Hiába, mindenkinek megvan a maga heppje…