CICANAPLÓ 2018. június 18-25.

Sajnos újra rossz hírrel kell kezdenünk: meghalt Klemi cicánk. 2014 áprilisában került hozzánk, a Róma-hegyen találták. Már akkor is bőven elmúlt 10 éves, sovány volt, tetves, és az egyik szeme kifolyt. Meggyógyítottuk, és nagyon szép cica lett belőle. És nagyon kedves is, hálásan dorombolt minden simogatásért és dajkálásért. Klemi hosszú szőre állandó gondozást igényelt, de szerencsére nagyon jól tűrte, akár egy órán át is elfeküdt az ölünkben, amíg rendbe tettük a bundáját. A kertben szeretett lenni, csak enni járt be a lakásba, télre viszont mindig szobacica lett. Idén tavasszal csak nagyon későn költözött ki az udvarra és bár jó étvággyal evett, egyre csak fogyott. Semmi konkrét betegsége nem volt, egyszerűen csak öreg volt szegényke. Sejtettük, hogy már nincs sok hátra az életéből, de attól még nagyon megrázott minket, hogy csütörtökön végleg elaludt. Drága Klemi, nyugodj békében!

Kedden a Munkácsy Gimnáziummal szemben találtuk egy sérült cicát, valószínűleg autó ütötte el. Elvittük állatorvoshoz, de sajnos olyan súlyos belső sérülései voltak, hogy már nem lehetett segíteni rajta. Nagyon szép vörös-fehér ivartalanított kandúr volt, feltöltöttük a Facebook oldalunkra, hogy a cica gazdája is megtudja, hogy mi történt vele. Sajnos nem az első és szinte biztosan nem is az utolsó elütött cica volt idén Kaposváron, kérjük az autósokat, hogy figyeljenek jobban, és ha cicát látnak az út szélén, inkább dudáljanak rá, nehogy kiugorjon eléjük!

Folytatódott a kőművesmunka a menhelyen.

Kaptunk egy újabb kiscicát, az Ady Endre utcában találták. Barnásfekete, tündéri kedves kisfiú, már fel is töltöttük a gazdikeresőbe.

A cicáink is szenvedtek a hőségtől, a pénteki lehűlés óta viszont egyszerűen nem lehet jóllakatni őket. Még szerencse, hogy újabb tápadományt kaptunk Benedek Krisztiántól. Köszönjük!