CICANAPLÓ 2022. október 10-16.

Pénteken befogadtunk három gyönyörű féléves cicát. Egyelőre elég félénkek, reméljük, hamar felengednek majd.

Vasárnap egy igazán különleges mintázatú lánycicával gyarapodtunk. 3 hónapja egyszerűen besétált egy kaposvári trafikba, az eladó egyik ismerőse befogadta, most azonban visszaadta, mert elköltözik, és a cicát nem viheti magával. Nagyon fúj a többi cicára, úgyhogy jó lenne mielőbb gazdit találni neki.

Kaptunk egy cicamászókát Gombár Noémitől, köszönet érte! A legkisebb cicáinkhoz tettük be, és azonnal megrohanták! Képtelenség volt mindhárom kis örökmozgót egyetlen képre varázsolni, úgyhogy már azzal is elégedettek lehetünk, hogy egyiküket sikerült lekapnunk az új kis kuckójukban. 🙂

Sajnos ezt a hetet sem úsztuk meg elveszett cica nélkül, sok megosztást kérünk a kis kormosnak, hogy mielőbb hazakerüljön!