CICANAPLÓ 2022. augusztus 8-14.

Hétfőn volt a macskák világnapja, ennek kapcsán meghívtak minket egy interjúra a Rádió Mostba  A műsorvezető, Kesztelyi Tibor szintén nagy állatbarát, úgyhogy rokon lélekre leltünk benne. Beszélgettünk a kidobott cicákról, az örökösök által sorsukra hagyott állatokról, az ivartalanítás fontosságáról, felelős állattartásról, a gyerekek felelős állattartásra neveléséről, sőt Misa kapcsán még a légpuskás lövöldözésekről is. Köszönjük a lehetőséget!

Csütörtökön volt a már szokásos nyári gyerekkönyvtáras rendezvényünk a megyei könyvtárban. Idén is rengeteg gyerek jött el. Szerencsére csapatunkhoz egy új önkéntesünk, Timi is csatlakozott, aki pedagógus lévén pillanatok alatt megtalálta a közös hangot a gyerekekkel. Elbeszélgettünk a felelős állattartásról, és számunkra döbbenetes élmény volt, hogy már az óvodáskorú gyerekek is hallottak az ivartalanításról, és megértik, hogy meg lehet és meg kell előzni a felesleges szaporulatot. Ha ők felnőnek, biztosan sokkal kevesebb lesz a kidobott áltat. Két cicát hoztunk simogatásra. Dudika cicánk már tavaly is bevált, így most is elhoztuk, de érdekes módon most berezelt és elbújt. Tavalyi másik közönségkedvencünk, Manyi időközben gazdisodott, így Sacit hoztuk el helyette. Saci teljesen elemében volt, körbejárta a gyerekeket és mindenkitől begyűjtötte a simogatást. 🙂 Címlapképünkön ő látható. A képet a könyvtár Facebook oldaláról kölcsönöztük, ahol további sztárfotókat is találhatnak. Nagyon jól sikerült a rendezvény, jövünk jövőre is.

Csütörtök délután befogadtunk két kiscicát, akiket kutyasétáltatók találtak a Zselic kertvárosban. Borzasztó állapotban voltak szegénykék: volt rajtuk bolha, fülatka, minden. Megkapták a szükséges kezeléseket, úgyhogy már teljesen jól vannak. És rendkívül kedvesek: addig hisztiznek a ketrecükben, amíg be nem nyúlunk és meg nem simogatjuk őket. 🙂

Pénteken pedig egy kb. 5 hónapos trikolor lánycicát fogadtunk be, akit a Dési Huber közben találtak. Tündéri kedves, bújós, dorombolós cica. Ha nem jelentkezik a gazdája, egész biztosan hamar gazdára talál majd ilyen kedves személyiséggel.