CICANAPLÓ 2022. május 23-29.

Szombaton visszahozták menhelyünkre a múlt vasárnap örökbefogadott kis cirmost, mert nagyon nem találta a helyét szegényke, leginkább csak bujkált. Előfordul az ilyen: bár cicáink többsége gond nélkül beilleszkedik új családjába, néhányan nagyon egyedül érzik magukat az itteni kis barátaik nélkül. Ő is láthatóan boldog volt, hogy hazakerült. A kis zoknis viszont remekül érzi magát, ahogy új gazdája mondta, „mintha ide született volna”. Mint egy kutya, mindenhová követi a gazdit. 🙂
Egy kis technikai információ. Az örökbefogadott cicáinkat mindig áthelyezzük a Gazdára talált cicák albumába. Már többször észrevettük, hogy a Facebook egyes képeknél nem kínálja fel ezt a lehetőséget. Most is így jártunk két cicával, akiket az oldalunkon hirdettünk, hamar gazdára is találtak, viszont nem tudtuk áthelyezni a képüket. Némi kutakodás után kiderült, hogy a Facebook csak az egyesével feltöltött képeket engedi más albumba áthelyezni, ha egyszerre több képet töltünk fel, azokat nem. Nem igazán értjük a logikát ez mögött, de most már legalább tudjuk, hogy hogyan kerülhetjük el ezt a problémát. A régebben feltöltött képeinknél előfordul tehát, hogy a cica már gazdisodott, de továbbra is a gazdikereső albumban van. Kitörölni nem szeretnénk, de természetesen ilyenkor is odaírjuk a képhez, hogy a cica gazdára talált.
A múlt heti egyik cicalátogatásunkon készült címlapképünkön Terka cicánk látható lazulás közben. A jelek szerint ő is nagyon jól érzi magát új otthonában, még a hatalmas kutyák sem zavarják.