CICANAPLÓ 2020. március 2-8.

Már többször írtunk Picurról, az öreg kutyusról, akit két aktivistánk ideiglenesen befogadott a gazdái halála után. Ahogy az lenni szokott, a kutyus annyira belopta magát a szívükbe, hogy úgy döntöttek, megtartják. Így ketten, közösen. Több dudor is volt a kutyus testén, és bár egyelőre nem okoztak problémát, az állatorvos tanácsára eltávolíttattuk őket. Kedden volt a műtét, a kutyus pedig azóta is remekül van. A műtétet (csakúgy mint korábban az oltás és a chip költségét) a Philip Természet- és Állatvédő Egyesület fizette, óriási köszönet érte!

Kedden bejelentést kaptunk egy elveszett hófehér cicáról. Azonnal feltöltöttük az oldalunkra, és a posztnak köszönhetően másnap már haza is került a cica. Bár minden hasonló eset ilyen szerencsés véget érne!

Két héttel ezelőtti cicanaplónkban írtunk egy csontsovány hamvasszürke kandúrról, aki hosszú ideje járt már hozzánk enni, de csak most engedte megfogni magát. Próbáltuk feljavítani, rengeteg infúziót kapott, de sajnos pénteken elpusztult. 🙁 A boncolásnál kiderült, hogy a veséi teljesen tönkrementek, de hogy mitől, azt az állatorvos sem tudta megmondani. Csekély vigasz, hogy legalább az utolsó heteit szeretetben, gondoskodásban tölthette.

Szombaton gazdára talált Félix cicánk! Decemberben találták egy út mellett a testvérével együtt. A tesó már korábban elkelt, most pedig Félix is új otthonra talált. Tündéri kedves, bújós cica, sok öröme lesz benne új családjának.

Képünkön az ex-sörétes Jolánka cicánk (jobbra) látható a szekrény tetején egy kis barátnője társaságában.