CICANAPLÓ 2019. december 30 – 2020. január 5.

Minden cicánkat sikerült bezárnunk szilveszterkor, így gond nélkül átvészelték a durrogtatást. Továbbra sem értjük, mi a jó a petárdázásban, és ha már egyszer elvileg tilos, talán nem ártana érvényt is szerezni ennek. Álláspontunk szerint a tűzijátékokat is be lehetne tiltani, ezzel az állatok nyugalmának biztosításán túl rengeteg pénzt megspórolhatnánk az adófizetőknek, amit akár állatvédelemre is lehetne költeni – egy átlagos augusztus 20-i vagy szilveszteri tűzijáték árából akár több komplett állatmenhelyet fel lehetne építeni vagy gazdátlan állatok ezreit lehetne ivartalanítani. Sőt csendes tűzijátékok is léteznek már, hogy legalább a zajtól megkíméljük ember- és állattársainkat. Van már néhány példamutató kezdeményezés hazánkban is, érdemes lenne városunkban is követni a jó példát.

Péntek reggel kaptunk egy bejelentést egy, a leányotthon környékén csövező tricolor cicáról. Sajnos nem láttuk, de másnap egy aktivistánk megtalálta és ideiglenesen befogadta. Nagyon kedves, láthatóan emberhez szokott cica. Feltöltöttük az oldalunkra, reméljük, jelentkezik a gazdája.

Szombaton gazdisodott Benny cicánk. Tavaly augusztusban találták Kaposváron, a Dózsa György utcában. Nagyon szép és rendkívül kedves fekete-fehér kis kandúr, csodálkoztunk is, hogy eddig még nem talált gazdára.

Vasárnap is kaptunk egy bejelentést egy kandúrról, akit az Előd vezér utcai Lidl áruháznál láttak. Kimentünk és meg is találtuk. Mivel egészséges, jó kondiban levő cica, nem vittük be a menhelyre, csak megetettük, és feltöltöttük az oldalunkra, hogy ha ráismer gazdája, tudja, hol keresse. Címlapképünkön ő látható.

Cicáink sok finomságot kaptak Mogyorósi Marikától, köszönet érte!

A végére egy kis évértékelés. Kereken 40 cicánk talált gazdára 2019-ben, ez több mint kétszerese az előző évinek! Sőt valójában ennél is több cicánkat fogadták örökbe, de néhányat közülük különböző okokból visszahoztak, így inkább fogalmazzunk úgy, hogy 40 cicánknak sikerült végleges otthont találnunk. Rajtuk kívül további rengeteg cica új otthonra találását segítettük közvetítőként, és jópár elveszett cica hazatalálását is sikerült elősegítenünk (sőt egyet mi magunk találtunk meg). Bár egy éve azt írtuk, hogy 2019-ben egész biztosan meg fog nyílni a szép új kaposvári cicaotthon, de sajnos a hazai építőiparban uralkodó állapotok miatt (aki próbált mostanában építkezni vagy felújítani, az tudja, miről beszélünk…) tovább csúszott a menhely épületének felújítása. Most viszont már tényleg nincs sok munka hátra, úgyhogy hacsak nem esküszik minden össze ellenünk, 2020-ban végre tényleg elkészülünk majd. Köszönjük minden segítőnknek és támogatónknak, hogy munkájukkal, adójuk 1%-ának felajánlásával, pénzbeli vagy természetbeni adományokkal segítették tevékenységünket! Külön köszönet Gerse Katának és Padosné Panninak, akiknek munkájára mindennap számíthatnak cicáink.