CICANAPLÓ 2019. szeptember 30-október 6.

A héten nagyon klassz dolgokat kaptunk támogatóinktól.

A Harkai család egy fagyasztószekrényt és egy polcot hozott nekünk, nagyon jó hasznukat fogjuk venni.

Zagg József egy plafonig érő hatalmas cicamászókával lepte meg védenceinket. Már az összeszerelésnél is sokat segítettek a cicák :-), és azóta sem szállnak le róla.

Feketéné Mimitől, Hős Ágotától és Némethné Katától pedig nagyon finom konzerveket kaptunk.

Hálás köszönet minden kedves támogatónknak!

Pénteken gazdára talált az uszodás cicánk. Május végén az új sportuszodánál találta egy miskolci úszócsapat, le sem akart szállni róluk. Ők persze nem vihették haza, de szerencsére értesíteni tudtak minket, és elhoztuk a cicát. Csontsovány volt, farkaséhes és csupa bolha, de ezt leszámítva teljesen egészséges. Mérete alapján félévesnek tippeltük, de picit idősebb lehetett, mert mint az ivartalanításnál kiderült, vemhes volt. Nagyon kedves és szép kis cica, azonnal megfőzött minket a hatalmas szemeivel. Most végre ő is végleges otthonra lelt.

Sok új cicával bővült a gazdát kereső cicák albuma, képek itt, itt, itt és itt. Címlapképünkön az utóbbi cicacsapat látható. Sok megosztást kérünk mindannyiuknak!