CICANAPLÓ 2019. július 22-28.

Hétfőn bejelentést kaptunk, hogy egy menhelyünkhöz közeli pakolóban napok óta sír egy kiscica. Bebújt egy autó motorházába, megtaláltuk a tulajdonost, kinyitotta, de mielőtt elkaphattuk volna, meglógott. Aztán ugyanezt eljátszotta még egyszer. Feladtuk. Aztán pár nap múlva egy pont ugyanilyen cica megjelent menhelyünk kapujában. Lehet, hogy ő az? Cirmos fiúcica, talán 6-7 hetes lehet.
Csütörtök este kaptunk egy hívást, hogy az Anker háznál találtak egy nagyon beteg cicát. Elmentünk érte, és mivel tényleg nagyon rossz állapotban volt, azonnal elvittük állatorvoshoz. Megkapta a szükséges kezeléseket. Közben kiderült, hogy a Rippl-Rónai villánál bukkant fel először, és egy ott dolgozó férfi behozta a városba és szabadon engedte. Feltöltöttük az oldalunkra, és szombaton jelentkeztek a gazdái. Akik ahelyett, hogy megköszönték volna, hogy állatorvoshoz vittük és biztonságba helyeztük az állatot, rögtön azzal indítottak a telefonban, hogy feljelentenek minket, amiért elloptuk a cicájukat. Nyilván az olvasott szöveg megértése nem tartozott az erősségeik közé az iskolában… Aztán eljöttek a cicáért, de az állatorvosi kezelés (bolhairtó, antibiotikum, vitaminok) költségeit nem voltak hajlandóak megtéríteni, mondván hogy szükségtelen volt. Ja persze, ők nyilván jobban meg tudják ítélni ezt, mint az állatorvos… Állításuk szerint szerdán veszett el, ehhez képest úgy nézett ki, mint aki hetek óta az utcán csövezik (címlapképünk már egy alapos tisztogatás és fésülés után készült…). Szégyellhetik magukat. Na de hogy még szebb legyen, a Rippl-Rónai villából is felhívtak minket, hogy legyünk szívesen levenni a posztot, merthogy egy közfoglalkoztatottjuk vitte be a cicát a városba. Akkor pláne nem fogjuk levenni, mert igen nehezünkre esik elképzelni, hogy egy közfoglalkoztatott saját szakállára ilyet tegyen. Nyilván valaki utasította, hogy tüntesse el a macskát, és ő a maga módján megoldotta a feladatot. Örülünk, hogy a mi adónkból fenntartott intézményeknél ilyen intelligens, állatszerető emberek dolgoznak… Üzenjük az illetékeseknek, hogy nem szokásunk törölgeti az oldalunkon csak azért, mert valakinek valami nem tetszik, úgyhogy legközelebb inkább arra törekedjenek, hogy ne is kerüljenek fel. Például úgy, hogy hasonló esetben inkább segíteni próbálnak az állaton vagy legalább értesítik azokat, akik segíteni tudnak, ahelyett, hogy még tovább súlyosbítanák az állat helyzetét azzal, hogy elviszik az ismert környezetéből olyan messzire, ahonnan esélye sincs visszatalálni. Bár így jobban belegondolva még egész jó fejek voltak, hiszen az erdő közepén is kirakhatták volna…
Sajnos újabb cicával gyarapodott az elveszett cicák albuma, sok megosztást kérünk neki!