CICANAPLÓ 2019. április 29-május 5.

Ezúttal is a kilakoltatott cicákkal kezdünk. Sajnos még mindig nem heverték ki teljesen a megpróbáltatásokat, ahogy a képen is látható, legszívesebben a cicakuckóvá avanzsált hordozókban bujkálnak. Simogatni azért már lehet őket, úgyhogy bizakodunk. Megkapták az első oltásukat, könnyebben ment, mint gondoltuk, nem is tiltakoztak nagyon. Sokan adakoztak a cicák ivartalanítására, minden támogatónknak köszönjük szépen a segítséget! Összejött a teljes összeg, és már elő is jegyeztettük a cicákat a műtétre.

Március elején szintén kilakoltatás miatt került be hozzánk egy cicacsalád: mamacica négy pici kölyökkel. Elérték a választási kort, megkapták az első védőoltást, így készen állnak az örökbefogadásra. A múlt héten töltöttük fel őket a gazdikeresőbe, miután Gerse Kata cicafotóművész barátunknak sikerült mind a négy örökmozgó picit együtt lefényképeznie. 🙂 Egyikük már gazdára is talált, de olyan tündéri kedvesek, hogy valószínűleg a többieknek sem kell már sokáig várniuk. Az anyukájuk is remekül érzi magát nálunk, a jó ellátásnak köszönhetően elég dundus lett. Természetesen ivartalaníttattuk, és ha a picik elkeltek, őt is feltesszük majd a gazdikeresőbe.

Kaptunk egy hívást egy férfitól, aki a két gyerekének szeretett volna egy-egy cicát. Rákérdeztünk a gyerekek korára, és kiderült, hogy a kisebbik két éves. Amikor felvetettük, hogy ilyen pici gyerek mellé nem való cica, az illető „Ha félti a macskáit az én gyerekeimtől, akkor tartsa meg mindet!” felkiáltással letette a telefont. Megragadjuk hát az alkalmat, hogy kifejtsük az álláspontunkat erről a kérdésről. Írtuk már róla, hogy indokolatlannak tartjuk, ha valaki kisbaba érkezése miatt el akarja ajándékozni a cicáját. Ezt továbbra is fenntartjuk, azonban ha még nincs macska a családban, akkor érdemes a cica (vagy bármilyen más háziállat) örökbefogadásával megvárni, amíg a gyerek elég nagy lesz ahhoz, hogy megtanulja az állatokkal való helyes bánásmódot. Sajnos előfordult már, hogy egy kisgyerek puszta szeretetből halálra szorította az egyik cicánkat (és jellemző módon még az örökbefogadó volt felháborodva, merthogy szerinte a cicának ezt ki kellett volna bírnia…), és a hasonló tragikus eseteket mindenképpen el szeretnénk kerülni. Ezzel a gyerekeket is védjük, hiszen egy halálra rémült macska igen komoly sérüléseket képes okozni a számára fenyegetésként érzékelt kisgyereknek. Épp ezért kisgyerekek mellé csak akkor adunk cicát, ha meggyőződtünk róla, hogy megfelelően tudnak bánni az állatokkal.

Három talált cicáról is hírt kaptunk a héten, képeik itt és itt láthatók. Sajnos az elveszett cicák albuma is bővült egy kis csavargóval. Mindannyiuknak sok megosztást kérünk!

Egyszer már kaptunk cicafelszereléseket Sümeginé Ibolyától, és most újra. Köszönjük a segítséget!

Május 20. a személyi jövedelemadó bevallások leadási határideje. Ha még nem rendelkezett adója 1%-áról és egyetért céljainkkal, kérjük támogassa felajánlásával menhelyünket. Támogatásukat előre is köszönjük! Kapos Állatbarát Alapítvány, adószám: 18776797-1-14.