CICANAPLÓ 2018. július 16-22.

Cicavadászattal indult a hét, a kórháznál ugyanis egy zacskóban kidobtak három kiscicát. Kettőt sikerült is megtalálnunk, a tesójuk eltűnt. Nagyon szép kis cicák: az egyik fekete, fehér nyakkendővel és bugyival, a másik cirmos, mindketten lányok. Az átélt trauma ellenére is nyugodt, barátságos cicák. Megkapták az első oltásukat, és már fel is töltöttük őket a gazdikeresőbe. A képen is ők láthatók, amint összebújva pihiznek. Pár nappal később aztán az Eb-Rehab rendelőből kaptuk a jó hírt, hogy meglett a harmadik cica is: a megtalálója be is fogadta. Ez a sokadik eset, hogy valaki a kórházban teszi ki a saját gondatlansága miatt megszületett kiscicákat. Épp két hete találtunk egy cicát a kórháznál, és most itt van újabb három. Végül is még mindig jobb, mintha az erdő közepén dobnák ki őket, de azért mélységesen szégyellje magát, aki ezt tette!

Jó hír viszont, hogy a két hete a kórháznál talált cica gazdára talált. Nem csoda, hogy ilyen hamar elkelt, hiszen csodaszép és tündéri kedves kis állat. Nagyon jól érzi magát az új otthonában, és a ház cicája is örült a játszótársnak.

Folytatódott a menhely padlásterének felújítása.

Találtunk egy szoptatós anyacicát, de sajnos nem fogadta el a piciket. Minden igyekezetünk ellenére az egyik kiscica sajnos meghalt. A tesója jól van, már nyitva a szeme és növöget, de nagyon magányos szegényke, és egy anyával sokkal gyorsabban is fejlődhetne, úgyhogy aki tud szoptatós cicáról, kérjük jelentkezzen.